Tanulmányi kirándulás-Kisharsány

Kétnapos tanulmányi kiránduláson jártunk Kisharsányban, a Villányi borvidék egyik falujában. Az elsőéves 13. évfolyamos diákjainkat két szaktanár és az igazgató kísérte el.

Az érkezést követő kötelező programok (ebéd, szállás elfoglalása, bátrabbaknak fürdés a panzió medencéjében) után Szabó tanár úr vezetésével zenei játékok (különböző stílusú zenék felismerése) zajlottak apróbb nyereményekért. Az estét közös vacsora vezette fel, amelyet a borvidékre jellemző borkostóló követett. Mivel számos diákunk zenél is, így sok hangszer is előkerült az este folyamán, így kötetlen közös zenélés, jammelés vette kezdetét. Másnap délelőtt felkerestük a helyi templomot, ahol Szabó tanár úr bemutatta az orgona működését. A vállalkozó kedvű diákok ki is próbálhatták azt. Ezután az osztály két részre oszlott, míg az egyik fele a helyi stúdióban rögzíthetett egy dalt, addig a másik csoport Hermann tanár úr tolácsolásában szakmai előadást hallgathatott meg a hangosításról.

Délután indult mindenki haza, mert másnak már az osztálytermekben folytatódott a hét.

Külön köszönet Krausz Mírának a képekért.

További, sok-sok képért kattints ide.
 

Tanáraink

Online jelentkezés Online
jelentkezés

Jelentkezz most, könnyen és gyorsan képzéseinkre! Csak egy pár kattintás és kezdetét veheti a tanulás.

E-jelentkezés

Facebook oldalunk Facebook
oldalunk

Csatlakozz oldalunkhoz, ha érdekelnek az iskola hírek, élet képek, fim és zenei újdonságok....

Kattints!

Segíthetünk? Segíthetünk?

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kérdezz iskolánkról és képzéseinkről, készséggel segítünk.

E-mail küldés

E-napló E-napló

Belépés a Szent György Média és Informatikai Szakközépiskola E-naplójába.

Belépés